Tokaji libamáj brióssal és birschuttney-val
Pompás karácsonyi előétel lehet belőle, ha valakinek van ideje a rohanásban. Nekem sajnos nem volt, így pár héttel korábban ettük, de ez mit sem vont le az élményből. A libamájat egy éjszakára sós tejbe áztatom és lefedve hűtőbe teszem. Másnap kb. fél órára kézmeleg vízbe teszem, aztán megpucolom, kiszedem az ereket, leszedem a hártyákat. Semmi… Tovább »
Ismét fúziós konyha. Bármelyik helyszínelős sorozatban bele lehet már futni olyan érdekességbe, hogy végül a gyilkost a tetthelyen lévő fa és egy a cipőtalpára tapadt falevél DNS-ének az egyezőségével kapnak el. Bevallom nekem még ez is felfoghatatlan. És akkor megtudom Segal Viktor séf úrtól, hogy már az ételek DNS-ét is vizsgálják, hogy ez alapján többek…
Ha kínai, akkor Tamásomnál elsőre egyértelműen szezámos csirke. Én viszont nem eszem “kínait”. Nem sznobizmus,egyszerűen csak a nálunk fellelhető kínai büfékben kapható mindenfélétől megfájdul a fejem és a gyomrom. Ez alól eddig egyedül Wang Mester ételei voltak kivételek, de ez így mégis csak egyszerűbb 🙂 A csirkemelleket csíkokra vagy kockákra vágom. Nem érdemes nagy elaprózni,…
Erőszakkal ugyan, de egy rövid időre sikerült elszakadnom a francia konyhától. A Csillagánizstól már kevésbé 🙂 Ezt az étel Segal Viktor séf úrral készítettük el a fúziós konyha jegyében. Aki szereti az édeset a sóssal kombinálni és nem rémül meg egy egész pici egzotikumtól, annak telitalálat ez a fogás. Eredetileg édesburgonyát sütöttünk mellé, de mivel…
Ez már egy tartalmasabb saláta, de jól lehűtve igazán üdítően tud hatni vacsora gyanánt. Nálunk nagy kedvenc az ananász. Nem, nem a konzerv! Annak állítom, hogy nem sok köze van a valódi gyümölcshöz. Egyre több helyen lehet kapni gyönyörű példányokat, meglehetősen baráti áron. Akkor finom, ha még szép zöldek a levelei, külsőre inkább sárga, mint…
A Nők Lapjában múlt heti számában olvastam ezt a receptet. Pár hónapja nagy sikert aratott nálunk a bundázott-rántott változata, de hétköznap estére határozottan jobb ez a verzió. Az eredeti recept csak almát ír, de nem tudtam ellenállni a hétvégén a piacon gyönyörűen pirosló vilmoskörtéknek sem. A csirkemell szeleteket már reggel indulás előtt sóztam, borsoztam, így…